13 tipp ingatlanközvetítőknek, amit érdemes megfogadni

Fotorolam

Ha megfelelő a hozzáállásod és a gondolkodásmódod, akkor sokkal többre juthatsz, mint egy egyszeri havi jutalék. Ezek közül a tippek közül ha csak párat hallottam volna kezdő ingatlanközvetítőként, akkor jelentősen más hozzáállással dolgoztam volna már az első hónapokban is.

  1. Tegyél úgy, mintha ez egy állás lenne

Az elején, sőt néha közben is nehéz vállalkozóként gondolkodni. Könnyű azt mondani, hogy legyél a saját főnököd, és legtöbbször azt a végét fogják meg a közvetítők, hogy akkor senki nem mondja meg, hogy mit csináljak. Viszont a hátránya ennek, hogy magadat sem mindig számoltatod el, így az eredményeid messze alulmaradnak a képességeidtől. Ha kicsit át szeretnéd verni az agyadat, akkor határozz meg magadnak egy munkaidőt és egy minimum teljesítményt a napra, mintha csak egy munkahelyen dolgoznál. (Tehát ne hagyd abba a munkát fél 4-kor, ha reggel 10ig aludtál, dolgozd le a 8-10 órát.)  Amennyiben nincs meg ez a minimum sem, akkor ne számíts sokra a jövőben, viszont ha ezt sikerül megtartanod, akkor fejlesztheted is. Ha pedig egyre magasabb a szint, egyre jobb eredményeket fogsz elérni. 

  1. Nézz meg rengeteg ingatlant

Ha nincs jobb dolgod nap közben, vagy üresjáratok vannak a napodban, akkor nem tudok jobb dolgot annál, minthogy ingatlanokat nézel. Semmibe nem kerül felhívnod érdeklődőként egy tulajdonost, és még az is lehet, hogy megbízást szerzel belőle. Persze legyél etikus, és ne erre játssz, ha megbízásokat akarsz szerezni, akkor azt közöld az eladóval valamilyen formában. Ha nézelődsz, akkor pedig nem feltétlen fontos elmondanod, hogy ingatlanközvetítő vagy, hacsak nem kérdeznek rá. A lényeg, hogy ez nem egy bújtatott megbízásszerzés, hanem egy lehetőség, hogy jobban megismerd a piacot. Ha ismered a piacot, ismered az elérhető ingatlanokat, akkor hatalmas előnyre teszel szert a többi kollégával szemben és könnyebben fog menni az eladókkal és a vevőkkel való kommunikáció is.

  1. Ne dolgozz egy zajos irodából. 

Tudom, tudom, a legtöbb embernek azt mondják az alapképzésen vagy az OKJ tanfolyamon, hogy az a jó, ha az eladók és a vevők hallják az iroda zaját, merthogy ez mennyire “üzleties és profi”. Ennek épp az ellenkezője igaz, ez borzasztó amatőr. Hallja a fél iroda, hogy hogyan beszélsz, a tulajdonosok és a vevők nem tudják elengedni magukat és ráadásul minden kis figyelemelterelés belezavar a telefonálásodba. Gondolj bele, ha Te vagy a tulajdonos és első körben nem szeretnél ingatlanközvetítőkkel beszélni, akkor mikor lennél mégis nyitott a dologra? Ha hallanád, hogy a telefonon beszélő közvetítőn kívül, még 6 másik ugyanazt a szöveget nyomja valaki másnak, vagy ha egy nyugodt környezetből beszélő, megnyugtató hangú ingatlanközvetítővel beszélnél? Találj magadnak egy olyan helyet, ahol nincsenek zavaró tényezők. Vagy bérelj egy saját irodát, vagy telefonálj otthonról, vagy egyszerűen csukd be egy privát helység ajtaját az irodában és utána vedd fel a telefont.

  1. Teremtsd meg a lehetőséget arra, hogy minden évben vehess egy ingatlant.

Ismered a piacot. Nap, mint nap benne dolgozol. Tudod, hogy milyen egy jó ingatlan, tudod kivel lehet egy jó üzletet kötni. A közhiedelemmel ellentétben, Te nagyon jól tudod, hogy nem kell milliomosnak lenned, hogy minden évben vegyél egy ingatlant. Többféleképpen is belevághatsz az ingatlanbefektetésbe. Az egyik módja például, ha az önrészt a jutalékodból fedezed, a fennmaradó részt pedig egy banki jelzáloghitelből. Ha felújítás után eladod az ingatlant, akkor ki tudod fizetni a banki jelzálogkölcsönt, és némi profitot is eltehetsz. Egy másik mód, ha befektetőtársat keresel, és közösen vesztek ingatlant. A befektetőtárs lehet akár a kollégád is. Nekem volt, hogy több kollégám közösen vett meg egy felújítandó ingatlant, elvégezték a felújításokat, majd jelentős profittal továbbadták, amit ezután szétosztottak. Ha jól csinálod az ingatlanközvetítést és mellette 1-2 ilyen felújításos üzletet csinálsz, akkor nem lesz gond az sem, hogy rövid vagy hosszú távú kiadásra vásárolj ingatlanokat. A lényeg, hogy használd többféleképpen a tudásodat és használd ki a lehetőségeidet a vagyonteremtésre. A legjobb az egészben, hogy az ingatlanbefektetéssel az ingatlanközvetítői rálátásodat és szaktudásodat is egyszerre fejleszted, tehát még a keresőképességed is jobb lesz.

  1. Legyél anyagilag stabil

Soha ne legyél az az ingatlanközvetítő, akinek azért kell eladnia a következő megbízását, hogy ki tudja fizetni azokat a számláit, amivel már amúgy is el van késve. Persze ha követed az előző pontod, és okosan használod a jutalékodat, akkor ezzel a ponttal nem lesz problémád. Egy idő után a kiadott ingatlanjaid is képesek lesznek fedezni az alapvető kiadásaid. Azonban ha még most kezded a szakmát, vagy most akarod felpörgetni a teljesítményed, akkor gyakran oda kell figyelni az anyagi mértékletességre. Tehát ha egyik hónapban jobban megy, akkor számíts arra, hogy ez nem egy állandó dolog és készülj fel anyagilag egy gyengébb hónapra is. Nem mondom, hogy rendszeresen vezetni kell a költségeid, de jó ha tisztában vagy azzal, hogy milyen nagyságrendű a havi rendszeres kiadásod és félreteszel legalább 3-6 hónapra való összeget. Így nem leszel kitéve a piac szeszélyeinek és nem viselkedsz görcsösen egy lehetséges adásvétel előkészítésénél. Az ügyfeleid mindig megérzik, ha nagyon kell valami. Legyél profi és kerüld el a kellemetlen helyzeteket.

  1. Tudd, hogy a kemény munka mindig legyőzi a tehetséget

Hiába vagy a legjobb hideghívó, vagy a legtehetségesebb értékesítő, ha nem használod eleget a tehetségedet. Az ingatlanközvetítésben, és úgy egyáltalán az értékesítésben mindig az lesz a legjobb, aki a legmagasabb számokat produkálja. Ne értsd félre, jó ha tehetséges vagy, de messze nem elég. Ha pedig gyengébben megy neked valami, akkor nyugodj meg, nem kell különlegesnek lenned és nem is kell értékesítői véna ahhoz, hogy a legjobb ingatlanközvetítő legyél. Elég, ha mindenkinél nagyobb számokat produkálsz, ha mindenkinél több energiát teszel bele. Elkerülhetetlen, hogy fejlődj, ha az alapokat betartod és elkerülhetetlen az, hogy egyre eredményesebb legyél. Ne foglalkozz azzal, hogy a kollégád vagy a riválisod jobb sikeraránnyal dolgozik, dolgozz nála többet és jobb eredményeket fogsz elérni. Viszont ha tehetséges vagy, akkor ne pazarold az idődet felesleges dolgokkal, használd ki az erősségeidet. Soha nem leszel a legjobb, ha csak aránylag jók a számaid, tedd mellé a mennyiséget is és ezzel a top közvetítők között leszel.

  1. Ne legyél “Garasos Jancsi”

Igen, kihangsúlyoztam, hogy okosan kell használni a pénzedet. Viszont mindig számolj az alternatívaköltségekkel. Ha 2000 Ft-ot akarsz azzal spórolni, hogy nem mész el a kollégáiddal ebédelni, és inkább az irodában egyedül eszed meg a parizeres kenyeret, azzal abban a pillanatban anyagilag helyes döntést teszel, viszont lemaradsz a jó kapcsolatokról és a lehetőségekről, hogy valakivel együttműködj. Tehát hosszútávon sokkal drágább lesz neked a kis spórolásod. Ugyanilyen eset az is, ha inkább otthon főzöl ebédet, ahelyett hogy rendelnél valamit és hideget hívnál ameddig megjön az ennivaló, vagy tökéletesítenéd a hirdetésed abban a 30-50 percben. Ha az 50 perc alatt 10 hideghívást sikerül csinálnod, amiből lesz 4 időpontod, amiből jobb esetben 4, kezdőként mondjuk 2 megbízásod, akkor még ez a 2 megbízás is bőven finanszírozni fogja azt a kis ebédet. Az időd a legdrágább, és azt is gondold meg, hogy mire költöd a pénzed, de ne ess a ló túloldalára a túlzott spórolással. Az olcsó mindig drága avagy “olcsó húsnak híg a leve”.

  1. Öltözz ki

Ha egy darab időpontod sincs a napra, akkor is vedd fel az üzleti öltözéked. Egyrészt soha nem tudod, hogy milyen helyzetbe kerülsz és mindig jó ha mindenre fel vagy készülve. Másrészt pedig az egész hangulatod és ezáltal a hozzáállásod más, ha kiöltözöl. Ezzel jelzed az agyadnak, hogy készen állsz, hogy aznap is pénzt csinálj. Ráadásul ápoltan sokkal jobban is fogod érezni magad, mint egy otthoni mackó+pulóver kombinációban. Arról pedig szerintem nem is kell beszéljek, hogy milyen hatalma van egy jó első benyomásnak vagy egyáltalán annak, hogy milyen hatást vált ki egy másik emberből az öltözéked. Nem véletlen nevet egy komoly közvetítő az “övtáskás-atlétás” kollégán, vagy inkább amatőr hazárdírozón. Nagyon fontos, hogy a kiöltözés a személyes ápoltságra is vonatkozik, szájszagod se legyen és igyekezz ápolt arcbőrrel és hajjal megjelenni.

  1. Amennyiben túlnő rajtad az adminisztráció, vegyél fel egy asszisztenst.

Ha a megbízásaid, az időpontjaid vagy a hirdetéseid rögzítése elveszi az időt a minőségi munkától és attól, hogy folyamatosan új megbízásokat szerezz, akkor érdemes elgondolkodnod azon, hogy kiszervezd ezt a feladatot. Ráadásul szerintem még mindig olcsóbb egy asszisztenst fizetni, ha nem is teljes munkaidőben, mint elesni egy jó üzlettől azért, mert a nagy rohanásban hanyagul összecsapott hirdetést tettél fel vagy éppen elfelejtettél egy fontos időpontot. Itt is érvényes az alternatívaköltség. Ha nem erősséged a hirdetések szerkesztése, hozz létre egy sablont, add oda egy asszisztensnek és menj el abban az időben új megbízásokat szerezni. Havi 1-2 eladásból biztosan meg tudsz fizetni egy adminisztrátort és lehet hogy pont ettől szabadul fel az időd még 4-5 másik eladásra. Gondolkodj vállalkozóként, ne feledd, nem ér semmit, ha “Garasos Jancsi” vagy. 

  1. Ne írj/írass alá szerződéseket a vevői oldallal

Akármilyen vonzónak is hangzik, hogy valakinek pénzért találj meg egy ingatlant, azt ne ezen a módon tedd. Egyrészt nem feltétlen korrekt a dolog, másrészt az a tiszta, ha egy konkrét ingatlanra veszel fel megbízást. Ha mindenképpen szeretnél egy V.I.P segítséget adni valakinek, aki ingatlant keres, akkor inkább számlázz ki neki pár tanácsadási alkalmat és azért kérj el alkalmankénti- vagy óradíjat. Az ingatlanügyletekben törekedj arra, hogy mindig az eladóval egyezz meg, hiszen végső soron neki a legnagyobb érdeke eladni azt az ingatlant. A vevő nem kalkulál a Te díjaddal, maximum akkor, mikor előnyösebb alkut akar kötni, Téged megkerülve.

  1. Tanulj meg NEM-et mondani.

A legtöbb közvetítő azonnal ugrik bármilyen alkalomra ami kínálkozik. Viszont jegyezd meg: Nem kell minden megbízást elvállanod, és nem kell mindegyik vevővel foglalkoznod. Ha valaki inkorrekt módon áll hozzád, titkolózik, tiszteletlen vagy trükközik, attól jobb megválni. Hosszútávon úgy sem lesz boldog az üzlet lezárása. Vagy megkerül vagy az adásvétel előtt derül ki egy rejtett adósság vagy egy kollégával / az ügyvéddel teszi tönkre a kapcsolatod a személyed lejáratásával. Azzal foglalkozz, aki korrektül áll hozzád és akivel kölcsönösen tisztelitek egymást. Ne legyél kapzsi és ne legyél túl kedves sem. Az üzleti életben a kedvességet korrektségnek és tisztességnek nevezik.

  1. Érezd jól magad a bőrödben

Ne akarj görcsösen megfelelni senkinek, maradj emberi. A legtöbb értékesítő ott rontja el, hogy a nagy heves teljesítménykényszerben elfelejtenek emberek maradni. Ne “ügyfelezz”, beszélgess emberekkel. Kezeld ezt lazán. Nem kell haverkodni, de ne legyél egy hideg faarcú ideggörcs. A legjobb eredményeket akkor éred el az eladókkal és a vevőkkel is, ha emberként kezeled őket, és Te is átlátható és emberi vagy. Nem kell minden egyes részletnek tökéletesnek lennie a találkozón. Az a lényeg, hogy megbízással menj haza. Ha úgy jutsz el oda, hogy egy szót sem szólsz róla, csak fél órát nevetsz a tulajdonossal, az is ugyanúgy eredmény, csak sokkal kevesebb stresszel jár. A legtöbb esetben egyébként is elsősorban Téged vesznek meg az ügyfeleid és másodsorban az ingatlant vagy a megbízáscsomagot amit árulsz. Ha tud azonosulni veled, ha sikerül szimpátiát kialakítanod azzal, hogy önmagad adod, akkor igazán élvezni fogod amit csinálsz és drasztikusan magasabb eredményeket érsz el. Senki nem szereti a futószalagon képzett, betanult szövegnek hangzó kliséket ismételgető értékesítőket. Nekem is a hideg futkos a hátamon a kommersz “pénzügyi tanácsadóktól” akik közül ha 3 felhív 3-szor hallgatom meg ugyanazt a sablon szöveget. 

  1.  Vedd körül magad sikeres emberekkel. 

Igaz az a mondás, hogy “annak az 5 embernek vagy az átlaga, akivel a legtöbb idődet töltöd”. Ha abba a klubba tartozol az irodádban, akik végigkávézzák a napot, anélkül, hogy eredményeket alkotnának, akkor Te is ugyanilyen leszel, ha viszont a Top 5 közvetítővel töltöd a munkával töltött időd 90%-át, akkor hamarosan Te is közéjük fogsz tartozni. Aki eredményeket akar, az eredményes emberekkel kell körülvegye magát. Ha ez nem sikerül fizikailag, akkor vegyél hangoskönyveket, online és személyes tréningeket és leginkább hallgass azokra, akik ott járnak ahol Te szeretnél, és voltak a Te cipődben. Itt pedig megjegyzem, hogy maradj tanítható és legyen a változásra való hajlandóságod is magas. Ha nyitott vagy új információkra, de eszed ágában sincs új szokásokat kialakítani, akkor számodra a tanulás kidobott idő. Használj ki minden lehetőséget a fejlődésedre, legyél Te az aki sosem hagyja abba a tanulást, aki megszállotja az önfejlesztésnek és aki mindent azonnal alkalmaz, amit megtanul. Ez az univerzális siker receptje, de az ingatlanközvetítésben lévő sikered egyik alapja is.

Ha megfogadod ezt a 13 tippet, jelentősen másképp fog kinézni egy munkával eltöltött napod és egészen másképp fogod értékelni az eredményeidet is. A tréningek résztvevői részletesen megtanulják ezt a 13 dolgot és ezen felül még nagyon sok értékes információt kapnak, így ha Te is nyitott vagy arra, hogy fejlődj, akkor jelentkezz valamelyik kurzusomra.